Versek dalok - November
Versek, mondókák, dalok - NOVEMBER
Mondókák
Mondóka a tökmagról
Sütőbe a tökmag,
befűtöttünk tegnap.
Ripeg - ropog, zeng a nád,
szél süvíti víg dalát
Ég öt éjjel, öt nap,
odasül a tökmag!
Száz liba egy sorba,
Mennek a nagy tóra,
Elől megy a gúnár,
Jaj de begyesen jár.
Megmosdott a kiscica
mosdjál te is, Katika!
Mibe törülközzél?
Kiscica farkába!
Mivel fésülködjél?
Kiscica karmával!
Bice-boci foltos tarka,
szürkésfehér, kávébarna.
Homlokán még nincsen szarva
csetlik-botlik jobbra, balra.
Versek
Matos Maja: Töklámpás
Vettem egy nagy kerek tököt,
ott csücsült a répák között.
Narancsszín a fényes bőre,
lámpást faragok belőle.
Szeme helyén lyukat vágok,
azzal kacsintgat majd rátok.
Széles szájban ritka fogak,
bizony szép lesz ez a kobak.
A fejébe mécsest teszek.
nem sokára kész is leszek.
Árad a fény szemén, száján,
úgy csücsül a meggyfa ágán.
A gyávákat ijesztgeti,
aki fél azt kineveti.
Verseghy Erzsébet: Libanátha
Lúdanyónak könnye pereg,
kislibája nagyon beteg.
Megfázott a csupasz lába,
mezítláb ment óvodába.
Jó mamája borogatja,
forró teával itatja,
meg is gyógyul harmadnapra,
holnapután vasárnapra.
Hétfőn reggel korán költik,
tó vizében megfürösztik,
csizmát húznak lúdtalpára,
úgy küldik az óvodába.
Gyere, Gyuri, megfürdetlek,
szép tisztára moslak.
Langyos vízbe ültetlek,
jól beszappanozlak.
Megmosom a fejedet,
a lábadat, a kezedet,
A hátadat, a hasadat,
a válladat, a nyakadat,
a karodat, a talpadat,
A fogadat, a hajadat,
Máris-máris tiszta vagy!
Weöres Sándor: A kutya-tár
Harap-utca három alatt
Megnyílott a kutya-tár,
Síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülű Aladár.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülű Aladár!
Húsz forintért tarka kutya,
Tízért fehér kutya jár,
Törzs-vevőknek öt forintért
Kapható a kutya már.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülű Aladár!
Dalok
Most viszik, most viszik
Uborkáné lányát,
Bíborba, bársonyba,
Gyöngyös koszorúba.
Már én innen elmegyek,
Többet vissza se jövök,
Bíborba, bársonyba,
Gyöngyös koszorúba.
Hatan vannak a mi ludaink,
három szürke, három fekete.
Gúnár, gúnár, libagúnár, gúnár az eleje,
Szabad a mezeje,
Akinek nincs párja, az lesz a gúnárja.
Kézmosó dal (anonim szerző)
Piszkos a kezem,meg a tenyerem,
ettől kapok betegséget, ha ezzel eszem,
de én megmosom,vízzel,szappannal,
eltűnnek a bacilusok,nem lesz semmi baj.
Gryllus Vilmos: Macska jár a fák alatt
Macska jár a kert alatt,
meg-megáll a fák alatt.
Hopp, egy ágon hirtelen
fészket nézni fennterem.
Macska jár a ház körül,
hogyha jössz, már ott csücsül,
dörgölőzik, hemperül,
simogasd és elterül.
Hogyha néki megfelel,
semmi szóra nem megy el,
ám ha még jobb helyre lel,
egykettőre elszelel.
Mondókák
Sütőben a tökmag
Sütőben a tökmag,
befűtöttünk tegnap.
Ripeg-ropog, zeng a nád,
szél süvíti víg dalát
Ég öt éjjel, öt nap,
odasül a tökmag!
Nincs szebb madár
Nincs szebb madár, mint a lúd,
nem kell néki gyalogút,
télen, nyáron mezítláb
nevelgeti a fiát.
Egy, kettő, három, négy…
Egy, kettő, három, négy,
Mély lélegzetet végy,
Rajta, pajtás, helyben futás,
Utána a terpeszállás.
Egér, egér, kisegér…
Egér, egér, kisegér
van e fogad hófehér.
Adok neked tejfogat,
Te meg adjál csontfogat!
Advent, advent
Advent, advent,
egy kis gyertya ég.
Először egy, aztán
kettő,
majd három, és négy.
És a kis Krisztus
megszületett!
És a kis Krisztus
megszületett!
Itt kopog, ott kopog
Itt kopog, ott kopog, Megérkezett Télapóka, hopp!
Versek
Nyulász Péter: Van-e otthon?
Van-e otthon sütőtök?
Sül-e abban sütőtök?
Lesz-e ebéd tökéletes,
Finom ízű tökéletes?
Osvát Erzsébet: Eltörött a liba lába
Eltörött a liba lába.
Nem mehet az iskolába.
Gazdasszonya, Gizike,
segít rajta izibe.
Beköti a libalábát,
megveti a liba ágyát.
Lefekteti, mesél neki,
tengerivel megeteti.
Ábécére is tanítja,
ha hibát ejt, kijavítja.
A gi-gá-gát jól tudja
ez az okos libuska.
Gyakorolta előre,
ötöst kapott belőle!
Veress Zoltán: Mosdóvers
Illatos a mosdószappan,
Száz buborék van a habban:
Addig kenem fel magamra,
ameddig mind szertepattan.
És mire a legutolsó
buborék is szertepattan,
nem marad egy ici-pici
porcikám se megmosatlan.
Orgoványi Anikó: Advent
Egyre hosszabbak az esték,
sötétek a hajnalok,
s az utcákba leköltöznek
vendégváró csillagok.
Ragyognak a házak, utcák,
nyüzsög még a forgalom,
ám vasárnap éjszakánként,
gyertya gyúl az asztalon.
Mikor ég már négy lángocska,
Szent Karácsony közeleg,
és a világ megtisztulva
köszönti a Kisdedet.
Czeglédy Gabriella: Jön a Mikulás
Jön már, itt
a Mikulás!
Fehérprémes,
hósapkás.
Hétmérföldes
csizmája,
a világot bejárja.
A hatalmas
puttonya,
ajándékkal
megrakva.
Jó gyermekek
megkapják,
megtelnek a
kiscsizmák.
Sarkady Sándor: Télapó
Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.
Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.
Kampós botja
Imbolyog-
Puttonyában
Mit hozott?
Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.
Lassan lépked,
Mély a hó-
Siess jobban Télapó!
Dalok
Egy boszorka van…
Egy boszorka van, három fia van.
Iskolába jár az egy, másik bocskort varrni megy.
A harmadik itt a padon a dudáját fújja nagyon.
De szép hangja van, danadanadan.
Hatan vannak a mi ludaink
Hatan vannak a mi ludaink,
három szürke, három fekete.
Gúnár, gúnár, libagúnár, gúnár az eleje,
Szabad a mezeje,
Akinek nincs párja, az lesz a gúnárja.
Egyél libám, egyél már
Egyél libám, egyél már, nézd a napot, lemegy már!
Éjféltájban, nyolc órára,
Esti harangszóra. Hipp, hopp, hopp.
Fehér liliomszál…
Fehérliliomszál ugorj, a Dunába
Támaszd meg oldalad két aranypálcával
Meg is mosakodjál, meg is fésülködjél
Valakinek kötényébe meg is törülközzél!
Pál, Kata, Péter, jó reggelt…
Pál, Kata, Péter, jó reggelt,
Már oda künn a nap felkelt,
Szól a kakasunk, az a nagy tarajú,
Gyere ki a rétre, kukurikú!
Egy kis malac, röf-röf-röf,
trombitálgat: töf-töf-töf.
Trombitája víg ormánya,
Földet túrja döf-döf-döf.
Jön az öreg, meglátja,
örvendezve kiáltja:
Rajta fiam, röf-röf-röf-röf,
apád is így csinálja.
Ég a gyertya, ég
Ég a gyertya, ég,
El ne aludjék!
Aki lángot látni akar,
Mind leguggoljék!
Koszorú, koszorú
Koszorú, koszorú,
miért vagy olyan szomorú?
Azért vagyok szomorú,
mert a nevem koszorú.
Hull a pelyhes
Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó!
Minden gyermek várva vár, vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró,
Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó.
Nagyszakállú Télapó jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja.
Amerre jár, reggelig kis cipőcske megtelik,
megtölti a Télapó, ha üresen látja!
Mikulás, Mikulás
Mikulás, Mikulás, Kedves Mikulás!
Gyere már, gyere már, minden gyerek vár!
Répa, cukor, csokoládé, jaj, de jó!
De a virgács jó gyereknek nem való!
Mikulás, Mikulás, Kedves Mikulás!
Gyere már, gyere már, minden gyerek vár!
Mesék
Benedek Elek: Veréb Jankó almát lop
- Hopp! Nincs itthon a gazda! - ujjongott Veréb Jankó a gyümölcsöskert sövénye mögött. Egykettőre átmászott a sövényen, lehúzta a csizmáját, s mint a macska, oly hirtelen felmászott az almafára. Hiszen a gazda nem volt hon, de hon volt ám a Bodri, s szörnyű ugatással rohant az almafa irányába.
Uccu! Leugrott a fáról Jankó, felkapta a csizmáját s esze nélkül szaladt, mint a szél. Szerencsésen eljutott a kert másik végébe, ahol nem volt sövény, csupán egy épülőfélben levő kőkerítés.
A kőkerítésen volt egy rozoga hordó.
- Meg vagyok mentve! - kiáltott fel Jankó, s egy pillanat alatt a hordó tetején termett. Ideje volt, mert abban a pillanatban ért oda Bodri is. De Jankó most már fütyült rá. Nemcsak fütyült, de még jól oldalba is rúgta Bodrit.
De Bodri sem esett a feje lágyára. Szörnyű méregbe gurult, s a Jankó lábáról egykapásra lerántotta a csizmát. Aztán - zsupsz! - betört Jankó alatt a hordó feneke.
Jankó belesuppant a hordóba, a hordó megbillent, lefordult és... Igen meredek hegyoldal volt a kőkerítés mellett, a kerítés tövében egy óriási sütőtök, a hordó pont a tökre esett, de úgy ráesett, hogy kilikadt a hordó feneke. Jankó fejjel a tökre zuhant, a tök kilikadt, s bezzeg, hogy Jankó feje beszorult a tökbe. Hányszor mondták neki. ,,Te tökfejű!" Most csakugyan az volt.
Lába a hordóban, feje a tökben, így gurult le a hegyoldalon Jankó. Bodri utána. Valóságos porfelhő kerededett fölötte, mögötte, körülötte - jaj, jaj, vége a világnak!
Bizony, én is a Jankó helyében ezt kiáltom:
- Vége a világnak! Vége! Vége!
Lent a meredek hegyoldal lábján patak csörgedezett, éppen vizet merített Kató néne. Háttal a hegynek hajlott a vízbe, mitsem látott, mitsem sejtett, a hordó meg gurult, gurult, aztán egyszerre csak megakadt. Meg ám! Volt a patak partján két hegyes karó. Bezzeg hogy a hordó erre esett.
- Ó, Jesszus Mária, Szent József! - sikoltozott Kató néne, amikor meglátta a két karó hegyén a hordót, hordó tetején a tököt, a két kalimpáló kart - ez bizonyosan az eleven ördög. Futott esze nélkül a patak partjára. Ott dolgozott Bagó András meg a párja. - Jaj, jaj, szaladjunk, itt az eleven ördög!
Csakugyan jött az eleven ördög, falábon, ha nem is lóháton. Tök a feje, abból két apró szem csillog ki. Még karja is van. Ember? Ördög? Mi ez? Bagó uram térdre roskadt, imádkozott: - Uram, ne vigy a kisértésbe!
- Ugyan, keljen fel kend! - ripakodott rá Bagóné. - Hisz ez a Veréb Jankó, a híres almatolvaj!
Egykettőre kihúzták a hordóból, azután a tökből, s alaposan elnadrágolták.
Így volt, vége volt, igaz volt.
Az ehető ház
A Futrinka utca végén, szinte már a mezőn, ócska, molyette kalap hevert. Ez alatt a kalap alatt tanyázott Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja.
Régebben a kalap is egy madárijesztő fején díszelgett, de amióta Manófalvi Manó megörökölte, és házszámtáblát szerelt rá, ház lett belőle.
Sajnos, október végén, egy este a szél elfújta a kalapot házszámtáblástól, és Manófalvi Manó födél nélkül maradt.
Más lakás után kellett néznie.
Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét.
- Ez megteszi! - vélekedett a manó. - Korántsem lesz olyan meleg, mint a kalap, de legalább nem fújhatja el egykönnyen a szél.
Fakéregből ajtót, ablakot mesterkedett a tökre, ablaküveg is került egy törött palack cserepeiből. Tűzhelyet agyagból tapasztott, s egy rozsdás cső lett a kémény.
Az agyagból tapasztott tűzhely - ha jól megtömték kukoricacsutkával - csak úgy ontotta a meleget.>
"Már nem is bánom, hogy a kalap elröpült a fejem fölül - gondolta Manófalvi Manó a tűz mellett üldögélve. - Ez a tökház jóval melegebb lakásnak ígérkezik."
Egy baj volt csupán: a tökházat mindenki meg akarta enni, aki csak arra járt vagy repült. Manófalvi Manónak unos-untalan fel kellett tápászkodnia a jó meleg kuckóból, hogy a varjakat, pockokat, nyulakat elriogassa.
- Nem látjátok, hogy ebben a tökben laknak? - kiabálta mérgesen, lúdtollseprűjével hadonászva. - Ez nem megennivaló!
Lámpagyújtás után nemigen háborgatták, mert a tökházikó ablaka messzire világított, s még a legvaksibb vén varjúnak is feltűnt, hogy amiben lámpa ég, az nem ehető. Manófalvi Manó ilyenkor nyugodtan nekiülhetett újságot olvasni.
Egy este épp a híreknél tartott ("...leugrott a mozgó kerékpárosról, és megütötte magát Bolha Barnabás szalmafalvi lakos..."), amikor kintről csámcsogást hallott.
Ugyan ki csámcsoghat odakint? Manófalvi Manó el sem tudta képzelni. Mikor azonban a tökházikó falán lyuk keletkezett, s a csámcsogást már úgyszólván a szobában lehetett hallani, Manófalvi Manó rádöbbent, hogy valaki - lámpavilág ide, lámpavilág oda - megint belerágott a tökbe. Felkapta a seprűt, és kirohant.
Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Manófalvi Manó még soha életében nem látott ilyen hitvány kis malacot. Nem is teketóriázott vele sokat: egyszerűen odébb söpörte.
A kismalac gurult, és torkaszakadtából visított:
- Ui, ui, ui!
- Majd adok én neked másnak a házát bekebelezni! - fenyegette Manófalvi Manó a seprűjével.
A malacka bánatosan nyöszörgött:
- Éhes vagyok! Már órák óta nem ettem!
- Akkor sem kell fölfalni a házamat! Különben is adhatok neked kukoricalepényt. Tessék, kerülj beljebb!
Kukoricalapény! Édes, drága kukoricalepény...
Fél perc múlva csámcsogástól visszhangzott az egész tökház.
- Ez aztán ízlik nekem! - mondta a kismalac két harapás között.
- Ne beszélj teli szájjal! - figyelmeztette a manó. - És főleg ne csámcsogj! Evés közben szíveskedjél csukva tartani a szádat!
A kismalac szelíd mosollyal nézett rá:
- Hiszen úgy nem lehet enni!
- Dehogynem! - biztatta a manó. - Próbáld csak meg!
Rövid kísérletezés után a kismalac megállapította, hogy csakugyan lehet csukott szájjal enni. Mire ezt jól begyakorolta, elfogyott az egész tál délről maradt kukoricalepény.
- Úgy jóllaktam, mint a duda! - dőlt hátra a kismalac szuszogva. - Még el is álmosodtam.
Manófalvi Manó megsimogatta a feje búbját.
- Aztán ha hazamégy, otthon is jusson eszedbe, hogy szépen kell enni!
Erre a kismalac váratlanul sírva fakadt:
- Ui, ui, ui!
- Szent Szilvamag! - kiáltott Manófalvi Manó. - Most meg ki bántott?
- Senki! - szipákolt a kismalac. - Csak eszembe jutott, hogy nekem nincs is hova hazamennem...
- Ejha! Hát nincs otthonod?
- Ni... nincs... Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!
A derék manó szíve megesett a kismalacon. Azt mondta hát neki:
- Tudod mit, te Mazsola? Maradj itt nálam! Úgyis mindig egyedül vagyok, s hacsak nem fúj erre a szél egy-egy újságlapot, bizony sokat unatkozom magamban.
A kismalac hirtelen szólni sem tudott örömében. Orrocskáját beletörölte Manófalvi Manó nadrágszárába, és összevissza röfögött:
- Manócska, kedves Manócska, de jó, hogy itt maradhatok! Hova is mentem volna, mivé is lettem volna?
A nagy örvendezés után közös erővel betapasztották a lyukat, amit Mazsola rágott a tökhéjon. Igaz, Mazsola inkább csak nézte, hogyan dolgozik Manócska. Nagyon álmos volt már.
El is aludt a kályhalyukban.
