Tervezett programjaink - családi bölcsődék - 2023.08.14-i hét
2023 augusztus 05.
TERMÉSZETISMERET
A héten kiszínesednek csoportjaink. A nyáron gyakran látható erős színeké lesz a főszerep, megnézzük milyen is az almazöld, a napsárga, a tengerkék szín…). Textil darabokat válogathatnak a gyerekek szín szerint, s természetesen sorra vesszük a kicsik ruházatán megjelenő színeket is. Montessori színkártyáinkat használva megnézzük az egyes színek árnyalatait.
TESTNEVELÉS
Mondókás torna:
- Táncol a sárga
- Piros, fehér, lila, sárga
- Akinek a szeme kék, takarója a nagy ég.
Tevékenység mozgásfejlesztő eszközökkel
- Activity szőnyegünket használjuk, a játék során a gyerkőcök szabadon választhatják meg, hogy melyik kezüket / lábukat helyezik a megadott színre.
- Nagy kartonunkon kéz és láb rajzokat találnak a gyerekek, s a kirakott soron úgy tudnak végig haladni, hogy mindig csak a jelölt testrésszel léphetnek tovább.
- Eztán az alagúton mászhatnak végig.
- Majd színcápákká változunk tornánk során.
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Ananászt festünk. Ecset helyet éppen felfújt vízibombákat használunk majd. A temperát előre kikeverjük a gyerekeknek, élénk narancsos és sárgás színeket egymásra rétegezve. A festékbe mártjuk a lufit, amivel az előlapon előre apró pöttyökkel jelölt helyekre nyomdázunk egyet-egyet. Végül felragasztjuk az ananász előre kivágott szárát is az alapunkra.

ÉNEK-ZENE
Megismerkedünk heti dalainkkal, verseinkkel és mondókáinkkal
Vers: Vers a színekről
Mondóka: Hegyre ült fel most a kék
Dal: Kerekítő: Színes dal
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS, MESEFELDOLGOZÁS, BÁBOZÁS
Színes matracon pihenő gyerkőcöt készítünk ragasztásos technikával. Előre kivágott elemekkel dolgozunk majd. A fánk formájú matracunkra előbb a gyerkőcöt, majd a fürdőruha részeit ragasztjuk fel. A végeredmény egy vidám nyári színekben pompázó alkotás lesz.

MONTESSORI MÓDSZER
Csendjátékunk során színazonosító játékunkkal ismerkedhetnek meg a gyerekek, ahol kagylókban található színeket párosíthatnak az azonos színű pomponokkal.








