Tervezett foglalkozásaink - családi bölcsődék - 2017.10.02-i hét
2017 szeptember 28.
TERMÉSZETISMERET
Képek segítségével beszélgetünk, az őszi időjárásról és arról, hogy ebben az évszakban, hogy szoktunk felöltözni. Milyen színek jellemzőek ősszel a környezetben? Milyen színű a falevél? Hogy néznek ki a fák?
Faleveleket fogunk közösen megnézni és megbeszéljük milyen színűek. Majd utána együtt ősziesítjük a csoportunkat, felakasztjuk jól látható helyre a faleveleket.
TESTNEVELÉS
Mondókás torna:
- Fújja a szél a fákat…
- Csepp, csepp, csepereg…
- Esik az eső…
Mozgásfejlesztő eszközök:
- Gyöngylabdával bemelegítünk és közben mondókázunk és énekelünk.
- Nagylabdán egyensúlyozunk.
- Karikán mászunk át.
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Faleveleket fogunk papírra nyomdázni. A faleveleket befestjük, majd rányomjuk a papírlapra, ezután pedig kivágjuk.
ÉNEK-ZENE
Megtanuljuk heti verseinket és dalunkat (Versek: Baktai Faragó József: Jön az ősz, Jánky Béla: Szól a gólya, Dal: Füle müle zenekar: Őszi dal).
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
Őszi fát fogunk készíteni. Előre meg lesz rajzolva a fának a törzse, amit a gyerekeknek fülpiszkálóval pöttyözve festenek, majd a fának a sárgás-pirosas lombját a gyerekek tenyér lenyomatával fogjuk elkészíteni.