Versek dalok - Október
Versek, mondókák, dalok - OKTÓBER
MONDÓKÁK
Esik eső, csepereg…
Esik eső, csepereg,
a kisegér kesereg.
Esik eső, ujujuj,
Hozzá még a szél is fúj.
Így törik a diót…
Így törik a diót, kopp, kopp, kopp (taps)
Így meg a mogyorót, ropp, ropp, ropp! (öklök ütögetése)
Mókus mókus fenn a fán...
Mókus mókus fenn a fán
Mit tanakodsz kis komám?
Sej, egyedem begyedem
Tanakodom mit egyem
Zirgő zörgő mogyoró
A gyomrom most korogó.
Zirgő-zörgő kukorica…
Zirgő-zörgő kukorica,
Szereti a mangalica!
Kis malackák ide gyertek,
Ennivalót hoztam nektek!
Volt egyszer egy paprika…
Volt egyszer egy paprika,
Paprikából Jancsika.
Jancsikából kiskirály,
Kiskirályból tulipán.
VERSEK
Weöres Sándor: Eső — vers
Esik eső,
csepereg,
az esőcsepp
nagy sereg,
megisszák az egerek,
vedelik a verebek,
s a gépkocsikerekek
mind csúszkálnak,
csetlenek.
Javát a föld issza meg
s visszaszívják az egek.
Osváth Erzsébet - Jött őszanyó
Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.
Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom nagyobb, mint az arcom.
Ha fejem fölé teszem, látom,
nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.
Fésűs Éva: A sündisznócska
Tegnap korán esteledett,
Sündisznócska ágyat vetett.
Ágyat vetett az avarba,
Kicsinyeit betakarta.
Fújhat a szél szakadatlan,
Melegít a puha paplan.
Jó a meleg földi fészek,
Aludjatok kis tüskések!
Mentovics Éva: A sütőtök (részlet)
Hosszában csíkos
Köpönyegem sárga.
Dérlepte földön
Fekszem a határba!
DALOK
Dombon törik a diót, a diót,
Rajta meg a mogyorót, mogyorót.
Tessék, kérem megbecsülni és a földre lecsücsülni,
Csüccs!
Ess eső, ess,
holnap délig ess,
Zab szaporodjék,
búza bokrosodjék,
Az én hajam olyan legyen,
mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza.
Gryllus Vilmos: Mókus
- Mókus, mókus mit csinálsz?
- Fenyőtobozt gyűjtök.
A magokat megeszem,
a tobozt meg elteszem,
télen azzal fűtök.
MONDÓKÁK
Ez a gomba, de megnőtt!
Ez a gomba, de megnőtt!
Hordom majd, mint esernyőt!
Künn az esőn nem ázok,
gombám alá beállok.
Vígan nézem az esőt,
hordok gomba-esernyőt!
Mentovics Éva: Gesztenye mondóka
Rezzen a szélben
a gesztenye ága,
rozsdabarna ingét
morcosan cibálja.
Ha potyog a termés,
vigyázz kicsit jobban,
ha nem ugrasz félre,
kobakodon koppan!
Érett körte, sárguló...
Érett körte, sárguló,
A mogyoró kopogó.
Mókuska is gyűjtögeti,
Hosszú a tél, el kell tenni.
Répa, retek mogyoró...
Répa, retek mogyoró,
korán reggel,
ritkán, rikkant a rigó.
VERSEK
Csanádi Imre: Levélsöprő
Köd szitál,
hull a dér,
lepörög a falevél.
Földre szökik,
szemétnek, -
aki éri, ráléphet.
Sziszegő szél
söpri -hajtja,
hullongó hó
betakarja.
Galambosi László: Dió
Azt fütyüli a rigó,
Megérett már a dió.
Le kell verni mind a fáról.
Öregapó diót zsákol.
Hív anyóka. Jó ebéd lesz.
Gőzölög a diós rétes.
Sarkadi Sándor: Sündisznócska
Tegnap korán esteledett,
sündisznócska ágyat vetett.
Ágyat vetett az avarban,
kicsinyeit betakarta.
Fújhat a szél lankadatlan,
melenget a moha paplan.
Jó meleg a földi fészek,
aludjatok kis tüskések.
Zigány Árpád: Répa, retek, mogyoró
Répa, retek, mogyoró,
Mind a három, jaj de jó!
Én a retket szeretem:
Ha csípős is megeszem.
A retek földben terem,
Hogyha megnő, fölszedem,
Hazaviszem, megmosom.
Szépen meg is hámozom:
Vajjal, sóval megeszem,
Ami nem kell, elteszem.
DALOK
Halász Judit: Bóbita
Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka hadak fuvoláznak,
Sáska hadak hegedülnek.
Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, ígér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali ködfal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe király fia, lánya.
Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sűrűjében.
Gryllus Vilmos: Őszi falevél
- Hova mész falevél?
- Oda, hova visz a szél.
- Honnan jössz falevél?
- Fa ágáról hoz a szél.
- Fázol-e falevél?
- Hideg bizony ez a szél!
- Szállj tova falevél!
- Röpülök, ha fúj a szél.
Mókuska, mókuska...
Mókuska, mókuska
Felmászott a fára,
Leesett, leesett, kitörött a lába,
Doktor bácsi, ne gyógyítsa meg
Huncut a mókus, úgy is fára megy.
Kecske ment a kis kertbe...
Kecske ment a kis kertbe,
A káposztát megette.
Siess, kecske ugorj ki,
Jön a gazda megfogni.
Jékely Zoltán: A három pillangó
Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben.
De hirtelen beborult az ég, közeledett a vihar.
- Repüljünk haza - mondta a sárga pillangó, s ijedten pergette szárnyát.
- Minél gyorsabban - mondta a piros is, a fehér is, s elindultak gyors szárnyalással.
Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt, s egyre vizesebb lett a szárnyuk. De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban s jobban szakadt.
- Menjünk a sárga tulipánhoz - mondta a sárga pillangó -, az majd bebocsát.
S a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki:
- Kis Tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.
De a tulipán így felelt:
- A sárgának meg a pirosnak szívesen kinyitom, de a fehérnek nem.
Erre a sárga meg a piros pillangó összenézett, majd így felelt a szívtelen tulipánnak:
- Ha fehér testvérkénket nem bocsátod be, mi is kint maradunk!
A tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig mind sűrűbben szakadt.
- Menjünk a liliomhoz - mondta a fehér pillangó.
Ázva-fázva elvergődtek a liliomhoz, s szépen kérlelni kezdték:
- Kis Lili, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől.
De a liliom így felelt:
- A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem.
Erre a fehér pillangó így felelt:
- Ha a testvérkéimet nem fogadod be, én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem elhagyjuk egymást.
A szívtelen liliom csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki.
Továbbvergődtek hárman csuromvizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze-összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek-botlottak fűszálról fűszálra, s egy-egy lapu alatt húzták meg magukat, de a szél oda is besüvöltött, s bebecsapott az eső.
Süss fel, nap, süss fel, nap,
szárogasd meg szárnyamat,
nyisd ki a virágokat! - könyörgött a három didergő pillangó.
A nap meghallotta a sűrű felhők mögül a pillangók esdeklő kérését, s annyira megilletődött, hogy a felhőket elűzte, meleg fényt árasztott a mezőre, s a pillangók szárnyát egykettőre megszárította.
S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem áldozott a nap. Akkor aztán szépen hazaszálltak, kis házukat kinyitották, lefeküdtek s elaludtak.
