Korábbi események

 

Sóhomokozó 2017-tÅ‘l

Szeretettel várunk benneteket sószobánkban, ahol sóhomokóban játszhatnak a gyerekek és sópárologtató is működik.

További információt IDE kattintva találhatnak az érdeklÅ‘dÅ‘k.

 

Nyári programok és tehetséggondozás 2017-ben

Kiskukta, kalóz, tánc és felfedezÅ‘ programokkal vártuk egy-egy hétre nyáron az óvodás és kisiskolás gyerekeket. A nyári idÅ‘szak kivételével heti rendszerességgel játszóházbat tartottunk a kicsik számára.
 

Folytatódott IQ-kuckó programunk, ahol tehetséggondozással foglalkozunk.

Sóhomokozónk az év során folyamatosan az érdeklÅ‘dÅ‘k rendelkezésére állt.


Nyári programok és tehetséggondozás 2016-ban

Kiskukta, kalóz és néptánc programokkal vártuk egy-egy hétre nyáron az óvodás és kisiskolás gyerekeket. A nyári idÅ‘szak kivételével heti rendszerességgel játszóházba vártuk a kicsiket.
Elindítottuk IQ-kuckó programunkat, ahol tehetséggondozással foglalkozunk.

 


Nyári programok 2015-ben

Kiskukta, kalóz és néptánc programokkal vártuk egy-egy hétre nyáron az óvodás és kisiskolás gyerekeket. A nyári idÅ‘szak kivételével heti rendszerességgel játszóházba vártuk a kicsiket.


 

Nyári programok 2014-ben

Kiskukta, kalóz és néptánc programokkal vártuk egy-egy hétre nyáron az óvodás és kisiskolás gyerekeket. A nyári idÅ‘szak kivételével heti rendszerességgel játszóházba vártuk a kicsiket.


Nyári programok 2013-ban

Nyáron kalóz, mese, ÖKO hetekkel vártuk a gyerekeket.


Nyári programok 2012-ben

Június 25-tÅ‘l augusztus 31-ig heti turnusokban, különbözÅ‘ lehetÅ‘ségekkel vártuk a gyermekeket. (origami, kézműves, kalóz, indián hetek…)

Indián hét

Törzsnév és indiánnév választást követÅ‘en a gyerekek elkészítették saját fejdíszeiket, karkötÅ‘iket. Kézműves, zenés és mozgásos foglalkozásokon vettek részt, melyek az indiánok világát idézték.

Kézműveshét

A gyerekek gyöngyfűzéssel, karkötÅ‘ készítéssel, mozaikképek, magképek alkotásával, flakonnyomdázással, batikolással töltötték a táborozás napjait.

A kézműves tevékenységek mellett mozgásos játékok színesítették a programot.

Origami hét

KönyvjelzÅ‘készítés fűzéssel és hajtással, varázslánc, virágok, nyitható füzérek, lógatható díszek, repülÅ‘, csónak, ház, dobozok, százlábú hajtogatásával ismerkedtek a gyerekek az origami világával.

Kalóz hét

A gyerekek elkészítették saját kalóz felszerelésüket (kalózsapka és kendÅ‘, szemkötÅ‘) zászlót, hajót festettek, kagylóból és kövekbÅ‘l képeket készítettek, kincsek után vadásztak térkép alapján és bátorságpróbán vettek részt.

Lovagi hét

A gyerekek kardot, pajzsot, zászlót készítettek, lovagi tornán vettek részt. Lovagi történeteket hallgattak és játszottak el, elkészítették lovagi kódexüket és természetesen megmentették az elrabolt hercegnÅ‘ket is.


2012. június

Családi nap

Együtt festettük a falat a gyerekekkel és a szülÅ‘kkel.

 


2012. március

Húsvéti nyílt nap


2011. december

Karácsonyi nyílt napok

 


2011. szeptember

Szüreti nyílt napok


2012. március

Húsvéti nyílt nap